
Gyakorló közbeszerzők képzése emelt szinten – tanácsadóknak, szakértő kollégáknak – államilag tanúsított felnőttképzés
I. Időpont-Helyszín
Időpont: 2026. 11. 18-19. (09:00 – 15:50) szerda – csütörtök (2*8) óra)
Helyszín: MagNet Közösségi Ház – 1062 Budapest, Andrássy út 98.
II. Ajánló
Képzésünk résztvevőinek létszámát úgy alakítottuk ki, hogy lehetőség legyen a folyamatos kérdezésre.
A képzés 1 évben mindössze egyszer kerül megszervezésre. A résztvevők száma 40 főben korlátozott.
Képzés célja:
Kétnapos gyakorló közbeszerzési képzésünk célja, hogy mind az ajánlatkérői, mind az ajánlattevői oldalon a korábban referens vagy szakjogász-képesítést szerzett szakembereknek, illetőleg a gyakorló tanácsadóknak, közbeszerzőknek biztosítsa az aktuális jogszabály módosítások áttekintésének gyors és hatékony lehetőségét, módot adjon a továbbfejlődésre, a legfontosabb gyakorlati ismeretek elsajátítására, a közbeszerzési aktualitások, lényeges joggyakorlati irányok megismerésére.
Gyakorló képzésünk biztosítja, hogy az azon résztvevő szakemberek gyorsan és hatékonyan nyerjenek rálátást az aktuális jogszabályváltozásokra, és kiemelt jogorvoslati irányokra, lényeges jogesetekre.
A képzést követően a hallgatók naprakészek lesznek:
- naprakészek lesznek a legfrissebb jogszabályi változásokból,
- tájékozódhatnak a közbeszerzési főhatóságok által kibocsátott, jogértelmezést segítő útmutatásokból,
- áttekintést kaphatnak az aktuálisan legtöbb jogalkalmazási problémát jelentő kérdéskörökre vonatkozó döntőbizottsági és bírósági joggyakorlatból
- ízelítőt kaphatnak az Európai Unió Bíróságának döntéseiből
Képzésünket elsősorban ajánljuk:
- korábban referens-képesítést szerzett szakembereknek;
- közbeszerzési szakjogászoknak, tanácsadóknak, menedzsereknek;
- tanácsadó cégek munkatársainak;
- gyakorló közbeszerzőknek
tudásuk aktualizálása, frissen tartása érdekében.
Képzési idő
Óraszám: 16 óra (2 nap * 8 óra)
Csoportlétszám
Maximális csoportlétszám 40 fő
A képzésbe való bekapcsolódás feltételei
Nem igényel befejezett szakmai iskolai végzettséget.
III. Előadó

Dr. Kothencz Éva
közbeszerzési szakértő, közbeszerzési és társasági szakjogász, Wolters Kluwer rovatvezető

Dr. Nagy-Fribiczer Gabriella
LLM, közbeszerzési szakértő, európai és közbeszerzési szakjogász
IV. Tematika
| 1. | A közbeszerzési eljárások előkészítésével, a Kbt. mellőzésével, a részekre bontás tilalmával kapcsolatos aktuális gyakorlati kérdések | 3 óra |
| 2. | A közbeszerzési eljárást megindító felhívás, a közbeszerzési dokumentumok és a műszaki leírás összeállításának aktuális kérdései, a formai és tartalmi kérdések elhatárolásának gyakorlata | 4 óra |
| 3. | Az ajánlatok értékelésének és bírálatának aktuális joggyakorlata, alkalmasság előírása és igazolása, a nemzeti eljárásrend alkalmazásnak aktuális kérdései | 6 óra |
| 4. | A közbeszerzési szerződések módosításának és teljesítésének gyakorlati kérdései | 3 óra |
| Összesen: | 16 óra |
A sikeres záróvizsgáról a képző intézmény a résztvevő kérésére tanúsítványt állít ki.
Felnőttképző nyilvántartási száma: B/2024/000283
V. Részvételi díj
Teljes ár
+ 27 % áfa / résztvevő / 2 nap
Kedvezményes ár
+ 27 % áfa / résztvevő / 2 nap
(egy héttel korábbi jelentkezés és 2026. 10. 01 -ig történő befizetés esetén)
Csoportos ár
+ 27 % áfa / résztvevő / 2 nap
(Egy intézménytől / cégtől legalább 3 fő jelentkező esetén)
VI. Online regisztrációs űrlap
VII. Megközelíthetőség
VIII. Számlakiállító adatai
Egyéb információk, számlázás, személycsere, lemondási feltételek bővebben itt olvasható: Adatvédelmi Szabályzat és az Általános Szerződési Feltételek




